Idei Tanév

versenyeredményeink:



Erasmus+



Közösségi Szolgálat



Oktatási Hivatal



Könyvtár nyitva tartás









Ön a(z)látogató számláló. látogatónk



Versenyeredményeink...



III. Schnitta Sámuel Országos Szakmai Emlékverseny döntője




2015. március 26-án, 27-én rendezte meg a III. Schnitta Sámuel Gasztronómiai Emlékverseny döntőjét Veszprémben a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület.
A regionális elődöntőkön több száz diák mérte össze tudását, akik közül régiónként a legjobb csapat került be az országos döntőbe. Az észak-magyarországi régióból a miskolci Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola csapata jutott be a legjobb 7 csapat közé.

A miskolci csapat tagjai voltak: Kőhalmi Zsófia, Bálint Márk, Nagy Csaba, Rehor Ferenc és Veres Tamás, a csapat munkáját Cserei Lászlóné szakoktató koordinálta, Fórián Lajos a szakácsokat, Fülöp Martina a pincéreket, Lazányi János és Tóth Krisztina a cukrász tanulót készítette fel.

A verseny március 26-án sorsolás után az „Anna-báli gálavacsora a balatonfüredi Grand Hotelben” témában a pincérek díszterítésével kezdődött, melyhez minden csapatnak étel- és italsort kellett összeállítania, továbbá elektronikusan menükártyát kellett szerkesztenie.

Ezalatt a szakácsok és a cukrászok az előre ismert alapanyagokból egy hatfogásos ételsort készítettek.
Magyar alapanyagok felhasználásával rendkívül különleges menüsor került a Szentpáli csapat asztalára: vendégváró pikáns földimogyorós fűszervaj levendulás pirított házikaláccsal; zöldfűszeres pácban érlelt kecskesajt; konyakos fácánleves gyömbéres gyufatésztával; cseresznyefaforgácson frissen füstölt, egyben sült süllő medvehagymás túrótekerccsel, céklaropogóssal és tejszínes citromfűmártással; rozmaringos, tűzdelt szarvashátszín kvakával, zöldborsós puliszkával és hecsedlis barnamártással; citrusos kosárka csokoládéhabbal, eperbőrrel és narancsos mártással.
Az elkészített ételeket a pincéreknek a vendégek előtt kellett szervírozniuk, a meleg előételként felszolgált süllőt például az asztalnál kellett kifilézniük és tálalniuk. Délután a pincéreknek nem mindennapi eszközöket kellett felismerniük, a csapatra pedig egy 50 kérdésből álló szakmai teszt kitöltése várt. Ezzel a napi verseny csak a pincérek számára fejeződött be, a cukrász és a szakácsok megkezdték a dísztorta és a dísztál előkészítését.

A verseny második napján a pincéreknek egy újabb díszasztalt kellett teríteniük szabadon választott témában. A szakácsok és a cukrászok díszmunkáit is ekkor mutatták be. A kiállított termékeket nem csak szakmabeliek, hanem nagyon sok fiatal érdeklődő is megtekintette. A verseny utolsó részeként pezsgőtöltési és italkeverési feladatokban mérték össze tudásukat a pincér tanulók.

A nap zárásaként a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület által delegált zsűri – Török István, Barabás Zoltán, Meszes István, Meskál Tibor és Punk Ferenc, valamennyien Schnitta Sámuel díjas éttermi mesterek – értékelte a csapatok teljesítményét.
A III. Schnitta Sámuel Gasztronómiai Emlékverseny összetett végeredménye:
1. „SÉF” Vendéglátóipari-, Kereskedelmi-, Idegenforgalmi Szakképző Iskola, Veszprém
2. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola, Miskolc
3. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola
A dobogón végzett csapatok serleget, oklevelet és érmeket kaptak, emellett minden érmes a Baptista Szeretetszolgálat pénzjutalmát vihette haza. A Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola csapata a legjobb csapatmunkáért és a felszolgálók élőmunkájáért járó különdíjakat is átvehette.










III. Schnitta Sámuel emlékverseny országos döntője videó









III. Schnitta Sámuel emlékverseny országos döntője összefoglaló videó









Nagy Csaba tanulónk








Vissza












ERASMUS+CHEF
honlapja
  







Diákönkormányzat




Diákigazolvány Nyomkövetése



Office 365 Plus Pro




Iskola Facebook elérhetősége